Egy kis hangulat zene, úgy érdekesebb ha ezt hallgatod alatta ^^


 
 
- Mi lenne, ha játszanánk egy kicsit? – mondta nevetve a lány majd megnyílt Kiyokoék alatt a föld, és így beesnek valahova 
- Itt varázserő NINCS! Sok sikert! – nevetett fel kicsit őrülten a lány
~ KURVA ANYÁD!~ gondolta ezt az igen kedves dolgot Kiyoko 
Chou hirtelen kistigris formában megjelent, és Kiyoko gyorsan odarohant érte, majd vissza a többiekhez
Bezárult a mennyezet, de világított egy kis fény, ami pont annyira volt elég, hogy bevilágítson egy nagyobb teret.
 Egy lány jött elő, szinte a semmiből, igazán furcsa volt. Két fekete szárnya volt, és kimonót viselt. A haja nem simult az arcához, nem volt rendezett. Magának valónak tűnt és egy bot volt a kezében, amin csilingelt egy-két szárnynak tűnő medálka.
- Üdvözletem – szólt gyengéd hangon a lány
- te... – mondta kicsit gyűlölten Break 
- Én, én vagyok az bizony... – szólt a lány.
- Hát én most kurvára, de nem értek semmit! – mondta Gekko és mutogatott összevissza.
- Fogd be! – mondta Kiyoko miközben Chout simogatta - Vagy legalábbis szerintem!
Nana, nem hagyta annyiban, hogy elvitték Misát, így ős is megjelent Misa mögött, és hátúról lefogta őt.
Ekkor Misa sikított egyet ijedtében.
-MISA – Break.
Szaladt volna Misához, viszont Rin egy medált dobott Breaknek, ami egy olyan helyen találta el, ahol lebénul egy kis időre.
- Bakker – mondta idegesen Kiyoko , letette Chout és szándékosan rálépett a farkára ( no perverzség x”D )  
Gekko éppen Rinre próbál rátámadni, Chou meg Nanára támadott, több kevesebb sikerrel.
-KATSUMI AZ ISTEN ÁLDJON MEG...- ordította Kiyoko
Katsumi hirtelen leugrik föntről ezzel tönkretéve a mennyezetet, viszont a plafon magától összeforrt.
 - Mi a baj?- kérdezte a sötétangyal fiúcska.
- EZ!-Kiyoko – mutogatott összevissza, ezt megragadva Rin két madarat küldött Kiyokonak, amikből, Katsumi sült csirkét tálalt a villámjaival.
-HA BÁRKI MEGMOZDUL, MEGHAL A LÁNY!!- Nana, majd Misa nyakához tartott egy kést.
Break még ha mozdulni akart volna se tudott volna.
Eközben egy légy repült a fő gonosz, őrült cépszégesz lány körül (ezt a nagyon érdekes részt Kiyoko – sempai véste a történelembe)
Mindenki úgy állt mintha lefagyott volna.
- na, végre...- könnyebbült, meg  Nana, majd Misára megint láncot tett. Break hirtelenjében kiverte, Nana kezéből a kést.
- Legalább lenne nálam egy – mondta Kiyoko majd megpillantotta a földön heverő kést majd odarohant érte.
- Hol lehet valami varázserő elszívó...- gondolkodott hangosan Kiyoko, majd meglátott egy gombot a falon és nekidobta a kést, viszont nem történt semmi, csak a kés  maradt fenn a plafonon
- Gratulálok!...MOST EL CSESZTÉL EGY KÉST!!!- Gekko 
Nana meglepődött
Misa a cipője sarkával szétverte a láncot majd elővett egy pisztolyt
- Jól célzol? – Break 
- Hát... - Misa 
Egy madár repült Rin felől Misa felé, amit Misa pontosan eltalált.
Katsumi felrepült Kiyokonak a késért.
 - Vigyázz legközelebb...- Katsumi 
- Oké-oké....- mondta Kiyoko és forgatta a szemét (x”D ) 
- Szét kéne valamit szedni!- Gekko
Chou egy hatalmasat harapott, Nana lábába, viszont Nana meg se érezte. 
-JUJJ EGY CICUS! – kapta fel, Nana Chout és elkezdte ölelgetni, majd belészúrt egy altatót.
Kiyoko ettől iszonyú mérges lett. Egy jó nagyot bele ütött Nanába, utána fejbe rúgta és bele ütött egyet, Nana képébe.
-TE SZERINTED, EZ EGY HÜLYE MACSKA? – ordította majd még egyet kapott, Nana
-Kiyoko HALÁLOOOS!!- Gekko
- Tudjátok mit , ha ti így én is így! – mérgesedett, meg Nana és iszonyú gyors lett, felpofozta jó néhányszor Kiyokot, és egy ajándékrúgást is ad neki. Megint Misa mellett termett és kiverte Misa kezéből a pisztolyát és újra lefogta. 
-Kiyoko jól vagy? – kérdezte Gekko majd segített Kiyokonak felállni.
Break eközben Rinnel harcolt, viszont megint kapott egy bénító lövedéket! 
 - Miért ne lennék? - Kiyoko köhögött egy kis vért és megtörölte a száját.
~ Kiyoko… aggódott magában Gekko
Kiyoko gyengébben, de ellökte Misától Nanát, aki elesett és ezt megragadva belerúgott Nanába. Erre, Nana felállt hihetetlenül gyorsan magához szorította Misát és Kiyokot és mindhárman eltűttek.
 
To be continued.... 
 
Remélem ez a rész is tetszett! Nem sokára jön a következő! :D